Bejelentés



Just like a pill...
...mert Ő olyan, mint egy pirula!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.






Ezek csak szavak...


...de beszédesek.
"... amikor már feladtam minden reményt, túléltem a szerelmeket, megtalálsz, és olyan érzéseket keltesz életre bennem, melyek létezésében sohasem voltam biztos...Majd ismét felfedezem magamban a jót és újra megtalálom az elveszített, de az életben fontos szavakat...Elveszítettem a szeretlek, a bizalom, az örökre szavaimat és újakat még nem tudtam kitalálni helyettük. Vonásaid majd egyre mélyebben vésődnek belém. Kedvesen rám nézel, és olyan könnyedén mondod, hogy szeretsz, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog a világon, és öröktől létezne. Nem megy majd nekünk minden egyből könnyedén.... Szépen, lassan csiszolódunk össze, de abban a pillanatban - mikor találkozunk- úgy érzem, helyére zökken a világ. Értelmet nyer az összes fájdalom és az összes elhibázott mozdulat. Elkezdek majd egy mondatot, és Te úgy fejezed be, ahogy én tenném. Elmondom az ötletem egyik felét és a másikat tőled hallom vissza. Ugyanazon őrültségeket műveljük majd, és ugyanolyan szenvedéllyel. A Sors gondosan és alaposan sokszor a vérző húsig csiszolja majd lelkünket - míg végül pontosan összeillik. Mámorító érzés lesz, de tudom, hitetlenkedni fogok. A fák nem nőnek az égig....Te azonban megfogod a kezem és a fa törzséhez vezetsz, érzem majd az évszázados ráncokat és a kezed melegét...élettel töltöd fel a kiégett szavaim... Hiszem, hogy ez így lesz." „A szerelem erőt ad, majd megfelezi. Egymás nélkül nem létezhetünk. Ha elvesztem őt, mert elszakítják tőlem, megölik vagy elhagy, vele vész az erőm. Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az is, ami megmaradt. Nem kínálhatsz fel nagyobb csodát, mint a szerelem. Semmi nincs, amire elcserélhető. Szeretem őt, s amióta ez megtörtént velem, többé nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig. Sebezhetőbb lettem, s a szerelem természetéből adódik, hogy megsebezhet ő is: egy figyelmetlen szó vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek ellenkezője olyan örömet, amelyhez foghatót eddig nem ismertem. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét. Kővé lennék, ha elveszíteném. Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Bár önzőn hangzik: valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerűen azért, mert fokozhatatlan: máris oly vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl. Látható-e, mit tesz hozzám éjről éjre azon egyszerű csoda, hogy ő velem alszik el, mellettem ébred?! Ha ettől megfosztanának, a halálnál rettentőbb történne velem. Nem mondok, nem mondhatok le róla, hacsak nem ő kéri.”
„Nálam csak egy gyertya ég, miközben Rád gondolok. Halk zene szól és azt álmodom, hogy Veled vagyok. Látom amint fejem öledbe hajtom, s karod lágyan átölel, Szemedbe nézek, s lelkemet végtelen béke árasztja el...” Azt akarom, hogy szeress. Szeress, nagybetűkkel! SZERESS!!! Azt akarom, hogy veszítsd el az önuralmad, amikor verejtékes testünk eggyé válik, amikor rád fonódom és a testedbe próbálsz szorítani! Azt akarom, hogy ne tudj arról, amikor a kéj csúcsán a tarkómba harapsz, és ott hagyod a boldogságod nyomát! Azt akarom, hogy felejtsd el a világot, hogy ne létezzen semmi más, csak én, csak az én-te, a mi-ketten! Hogy ne érezz, ne hallj, ne láss semmi mást, csak az eggyé forrott minket akkor, amikor ölelsz engem! Azt akarom, hogy az ölelésem emléke veled legyen a nap minden órájában! Azt akarom, hogy minden pillanatodban tudd és érezd, hogy érted vagyok, és hogy Te értem vagy! Azt akarom, hogy akarj engem, úgy, ahogy én akarlak téged. A szerelmedet akarom. Mindenestül. A széppel és jóval, a kacagással - és akarom a gondokkal, a szomorúsággal és a csatákkal is, amit csak ketten, együtt nyerhetünk meg. Azt akarom, hogy eltűnjön minden, ami közöttünk állhat! Az akarom, hogy ne csak szeretkezz velem, hanem szeress is! Hogy szeress... őszintén, egyszerűen, kedvesen, elfogadóan... és kimondva! Téged akarlak... Téged, úgy ahogy vagy, annak, aki vagy! Te kellesz, hogy veled együtt végre önmagam lehessek! Sokszor megijedek attól, hogy másnak gondolsz, mint amilyen vagyok. Próbálok magam lenni, amilyen a valóságban. A gondolataim, amit küldök feléd, azok az én gondolataim, de ezek a vasárnapi gondolataim, ami nem baj, de azt akarom, hogy tudd nem ilyen a hétköznapom. Nem akarlak becsapni, nem akarok másnak látszani. Félnék attól, ha megismersz, ha egyszer valóban megismersz, úgy járnék, mint a lány, aki mindig gyönyörű, s csak az első reggel derül ki róla, hogy a bőre nem hibátlan, nem selymes, a színe se rózsaszín. Nem szeretném, ha egyszer megismernél, az arcodon azt látnám, szebbet, jobbat vártál.
Elaludtál. Nem tehettem mást, csak csendben néztelek. Abban a pár percben egészen az enyém voltál, a zene körülölelt bennünket, olyan volt mint egy esti imádság. Néztem az arcodat, az összeborzolt, rakoncátlan tincseidet, és boldog voltam, mert ilyen közelinek soha nem éreztelek. Figyeltem, ahogy lélegzel és én ugyanolyan ritmusban vettem a levegőt, nehogy felébresszelek, lehunytam a szemem, átadtam magam, a legédesebb semminek. Ha megmozdultam, velem mozdultál, még abban a pillanatnyi álomban sem engedtél el magadtól. Szeretném, ha soha nem engednél el, szeretném látni a szemedben újra és újra a vágyat, szeretném látni, amikor elhomályosítja a beteljesülés. A folyó felől, langyos nyári szél hozott hűsítő fuvallatot, megsimogatva mindkettőnket, hogy az a pici borzongás felébresszen és újra elmerülhessünk valami nagyon távoli, valami nagyon mély gyönyörűségben. Felébredtél és a szemedben ott volt minden, amire vágytam. Szeretném, ha mindig éreznél engem, az illatomat, a vágyamat, a szerelmemet, szeretném látni, ahogy felém fordulsz és egyszerűen csak rám nézel és rám mosolyogsz. Még soha nem néztek így rám, még soha nem hallottam így szerelmes szavakat, még soha nem adtam át magam így, senkinek. Akkor is, ott is, nagyon szerettelek! Behunytam a szemem. Láttam magam előtt minden pillanatot, mikor még boldogok voltunk, mikor még minden rendben volt. Éreztem Őt. Éreztem, ahogyan hozzámér, megsimogat. Láttam Őt, ahogyan nevet rám. Láttam őt, ahogyan rámnéz, átölel és csak szeret. Látva ezeket a pillanatokat összeszorult a szívem. És akkor kinyitottam a szemem... A tükörben egy arcot láttam. Tele titkokkal és fájdalommal. Mindig is azt gondoltam, hogy az az ember ki ilyet tesz többé nem élhet tiszta szívvel. Gyötör a bűntudat. De ez semmin sem segít. Nem teszi meg nem történtté azt, ami megtörtént. Nem fogja megtisztítani sem a lelkem sem a tükörképem. Hiába sajnálom, hiába bánom... A tükörből már nem ugyanaz az ember néz vissza rám. Már hamis hangokat ejt a szám, már hamis minden pillantásom, hisz hiába vagyok teljesen őszinte, ha valami a lelkemet beszennyezte. Már nem ugyanaz vagyok ki régen voltam. Megbántottam. Megbántottam, kit a legjobban szeretek. Mi több átvertem, visszaélve azzal, hogy Ő bízik bennem. Visszaélve szerelmével, bizalmával... Visszaélve Önmagával... Hazudni annak, kit a világon mindennél jobban szeretek... Hazudni, átverni, becsapni és aztán ezzel a hazugsággal élni, míg csak egyszer ki nem derül az igazság. Most már mindegy. Megtörtén. Letörlöm a könnyeket az arcomról és szembenézek a sorsommal. Szembenézek azzal, ami rám vár. Felkészítem magam arra, hogy egyedül maradok és Tőle végleg elbúcsúzhatok. De előbb még átölelem és ajkaira lehelem az utolsó... a megsemmisíthetetlen... elvehetetlen... végső csókot...
Nem kell más, úgy kívánom a szádat, Csókolni a kezed, a lábad, Érezni a bőröd illatát, Nem kell más Jó a kocsiban, a kádban, Jó a fűben, az előszobában Nekem mindegy hol jön ránk! Nem kell más! Nem értek a szóból, Sose legyen elég a jóból, Örökre elcsábítottál! Nem kell más! Úgy akarlak téged Nem érzed, megőrülök érted, Adj hát nekem egy éjszakát! És nem kell más! Éppen olyan vagy mint én Makacs, önfejű ez tény. Bizony sokszor tévedtél Mégis mindig győzködtél Tudom volt pár nagy vitánk És néhány átsírt éjszakánk A kákán csomót kerestél Az őrületbe kergettél Elkészült száz közös képünk, Nézd milyen boldognak tűntünk. Ahhoz hogy feldühíts vagy megnevetess, Egyetlen szó is elég Másoknak láthatatlan de így lesz ez a történet épp a miénk. Az ember sokszor vakon lát Te láttad azt is hogyha fájt reggel kócos voltam én mindig rajtam nevettél. De még egyszer az életben Hagyd hogy újra érezzem Tűnjön el a valóság Legyünk hangos kabócák! ^^ When you`re gone Mikor elmentél Mindig is szükségem volt egy kis magányra. De nem gondoltam, hogy így hiányozhatsz, mikor üvöltöztem. A napok évekké tűntek, mióta egyedül maradtam. És az ágy hol egykor feküdtél, még mindig bevetve áll. Amikor elindultál minden léptedet számoltam ám. Nem veszed észre, hogy mennyire hiányzol már most? [Refrén] Mikor elmentél, a szívem egy darabja is veled ment. Mikor elmentél, eltűnt az arc is, ami jelentett valamit. Mikor elmentél, elhallgattak a szavak, melyek átsegítettek a mindennapokon. És megszépítették azokat. Hiányzol. Még sosem éreztem ilyet ezelőtt. Minden, amit teszek, rád emlékeztet. A ruhák, amiket itt hagytál, még elől vannak, és az illatuk is csak rád emlékeztetnek. Mindent szeretek, ami veled kapcsolatos. Amikor elindultál minden léptedet számoltam ám. Nem veszed észre, hogy mennyire hiányzol már most? [Refrén] Mikor elmentél, a szívem egy darabja is veled ment. Mikor elmentél, eltűnt az arc is, ami jelentett valamit. Mikor elmentél, elhallgattak a szavak, melyek átsegítettek a mindennapokon. És megszépítették azokat. Hiányzol. Készek voltunk egymáséi lenni. Én kitartok örökké, mert tudom, hogy összetartozunk. Hiszen tudod, hogy mindig is ezt akartam. Mindent szívvel s lélekkel tettem. Alig kapok levegőt, éreznem kell, hogy itt vagy velem. [Refrén] Mikor elmentél, a szívem egy darabja is veled ment. Mikor elmentél, eltűnt az arc is, ami jelentett valamit. Mikor elmentél, elhallgattak a szavak, melyek átsegítettek a mindennapokon. És megszépítették azokat. Hiányzol.






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!